Weboldalunk a működése során sütiket (cookie-kat) helyezhet el az Ön készülékén. Oldalunk látogatásával Ön belegyezik a sütik használatába.

Legfrissebb híreink

102016 AUG
Első
2016. AUG 10.

2016-os újdonságok megismerése szakértőink kalauzolásával

Hírkategória > Újdonságok

2016-os év eddig a várakozásról és az újdonságok megjelenéséről szólt. Tavasszal-nyár elején a gyártói sorról elsők között az SQL, a SharePoint és az Exchange Server 2016 jött ki. A Microsoft őszre ígérte az OS és a System Center 2016 publikálását. A Szirtes Technologies Kft. ennek apropóján egy szakmai előadás keretén belül szeretné megismertetni a résztvevőkkel az újdonságokat.


A Microsoft több termékét újra gondolta, kezdve azok licencelésével. Például a Windows Server 2016 esetében a magonkénti licencelés mellett döntött, bár a termék igazi újdonsága nem ebben rejlik, hanem ennél is aprólékosabb megoldásokban, csakhogy egyet említsünk, a WS2016-ba telepíthető Nano Server-ről van itt szó.
A System Center 2016 megőrizte régi rendszerfelügyeleti énjét, de több dolgot is kidobott korábbi verziójából. A SharePoint Server 2016 fejlesztésénél, pedig a hibrid környezetek (on-premise és felhős kombinációjú) kialakítása kapott hangsúlyt. Míg az adatbázisplatform képviselője, az SQL Server 2016 sem maradt ki a tuningolásból.

Szakértőink számos demó videóanyag segítségével kalauzolnak minket végig ezen gyártói termékeken.

Az eseményen olyan előadók vesznek részt, mint Szirtes István 2015-ig System Center MVP, Oláh István a Windows Server témakörben vezető MCT trainer, vagy Jankó László MCPD szakértő SharePoint területen.

 
  Regisztráljon most!
 

15% kedvezmény
Az előadáson résztvevők számára a témákhoz kapcsolódó 2016-os tanfolyamok listaárából 15% kedvezményt biztosítunk. A kedvezmény részleteiről kollégáinknál érdeklődhet.


Programok és előadók

Jankó László             
Jankó László  
SharePoint Server 2016 SQL Server 2016
09:00-10:30 10:40-12:00

Az előadás célja a SharePoint 2016 legfontosabb újdonságainak bemutatása többféle szemszögből.

Az egyes funkciók, változások kapcsán konkrét példákkal támasztjuk alá azok hasznosságát, illetve az általuk okozott kihívásokat. 

2016 június 1-én megjelent az SQL Server legújabb verziója, amely rengeteg újdonságot és változást hozott. Ebben a közel két órában több témakör kerül bemutatásra, esetenként demóval.

 

 
Szirtes István Oláh István

Szirtes István

Oláh István

System Center 2016

Windows Server 2016

13:00-14:30

14:40-16:00

A több változtatáson is átesett System Center 2016 termékcsalád közelebb viszi a Microsoft felhő alapú elképzeléseihez.

Az átfogó ellenőrzést, a hardver és a virtuális gépek szigorú autumatizálását és konfigurációs menedzsment jellegét az SC2016 megtartotta, míg a korábbi verzióban lévő App-V támogatástól elbúcsúzott.

Az előadás során a hallgatóság betekintést nyerhet a Microsoft idei egyik legnagyobb újdonságába, a Windows Server 2016-ba telepíthető Nano Server-ről.

A korábbi CORE-hoz képest újragondolt minimális telepítés új értelmet nyer a Nano Server által, amit  egy rövid bemutatóval illusztrálunk a közönségnek egy Demó videóval.


Részvételi díj
2016. szeptember 5-ig történő jelentkezés esetén a díjösszeg 15 000 Ft/fő+Áfa.
2016. szeptember 6-tól beérkező jelentkezések esetén a díjösszeg 20 000 Ft/fő+Áfa.
A részvétel feltétele a számlaösszeg előzetes kiegyenlítése.

A helyszínen történő fizetés esetén a díj 23 000 Ft/fő+Áfa.

Dátum
2016. szeptember 22., csütörtök

Helyszín
Szirtes Technologies Kft. (1139 Budapest, Forgách u. 21.)


További információkról a weboldalunkon, vagy elérhetőségeink valamelyikén (tel.: + 36 1 999 65 14 vagy e-mail: info@szirtes.com), kollégáinktól értesülhet.

 

 

Még nem érkezett hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!