Weboldalunk a működése során sütiket (cookie-kat) helyezhet el az Ön készülékén. Oldalunk látogatásával Ön belegyezik a sütik használatába.

Legfrissebb híreink

122023 ÁPR
Első
2023. ÁPR 12.

IT minősítések szerepe a karrierépítésben

Pearson VUE 2023-as az IT minősítések értékéről című tanulmánya rávilágít arra, hogy a karrierépítés szempontjából mekkora szerepe is van a nemzetközileg is elismert IT minősítéseknek. Legyen az Microsoft, Cisco, Citrix, VMware vagy Veeam. Valamint arra, hogy a világjárványt követően ennek szerepe mennyivel nőtt. A 2023-as tanulmány – ami egy folyamatban lévő sorozat 8. fejezete - 176 ország több mint 21 000 szakemberének látásmódját és tapasztalatait foglalja össze.


Az értekezés figyelembe veszi az eltérő munkakörülmények között dolgozók a Pearson VUE vizsgára való felkészülését is. Azok a szakemberek, akik már a karrierjük kezdetén elkezdik minősítéseik megszerzését és a későbbiek során is ebbe fektetnek energiát, olyan előnyöket élveznek, mint például anyagi megbecsülés, előnyösebb helyzetből indul egy álláskeresés során, tudásukat magabiztosabbnak érzik és ezt igazolni is tudják.


Számos esetben a munkaadók támogatják munkavállóikat a minősítések megszerzésében és mint egyfajta plusz juttatásként biztosítják számukra. Ennek eredménye a jobb munkavégzés és a munkavállalók megtartásának arányának javulása. A cikk ezeket a változásokat már nem csak egy trendnek tartja, hanem a munkaerő piacán egy fontos és maradandó változásnak, annak, hogy az IT minősítéseknek továbbra is értéke van az informatikai iparágban, globális szinten.


Dr. Gary Gates, a Pearson VUE ügyvezető igazgatója kijelenti: „A jelentés betekintést nyújt abba, hogy az emberek miért keresnek minősítést, milyen előnyökkel járnak, és hogy a bizonyítványok megszerzése hogyan befolyásolja a munkaadóik helyzetét. Ez a kiadás azt is feltárja, hogyan változott a tanúsítási dinamika az előző, jelöltekre összpontosító jelentésünk óta, és mire számíthatunk a következő évben.”


A jelentés néhány fontosabb pontja:

  1. A minősítésüket megszerzők 37%-a kapott fizetésemelést, 42% esetében ez éppen folyamatban volt. “Nyilvánvaló, hogy a minősítés lehetővé tette az új készségek elsajátítását, melynek köszönhetően a jelöltek jobb és kifizetődőbb pozíciókat tölthettek be” – mondja Dr. Gates.
  2. A minősített szakemberek munkahelyükön fontos szerepet töltenek be és nagyobb döntési jogkörük van, mint minősítéssel nem rendelkező társaik. A jelentés kimutatta, hogy a jelöltek 92%-a jobban bízik képességeiben és 81%-uk jobban bízik abban, hogy megfelelőbb pozíciót tud betölteni.
    „A válaszadók ezért megerősítették, hogy úgy gondolják, hogy a minősítés nemcsak munkavállalóként növeli a mobilitást, hanem növeli azoknak a vállalatoknak a jövedelmezőségét is, amelyeknek dolgoznak” – mondja Dr. Gates. „A bizonyítványok megszerzésével a jelöltek jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy javítsák jelenlegi munkakörülményeiket vagy javítsák kilátásaikat az új munkalehetőségek felfedezésekor.”
  3. A Z generáció 42%-a, és a millenniumi korosztály 15%-a gondolta diákként a képesítés megszerzését fontosnak, míg a bababoom korúak mindössze 7%-a. A jobb pozíciók és jövedelmezőbb állások betöltése érdekében a fiatalabb generáció nagyobb arányban alkalmazza a minősítések megszerzését, mint az idősebb generáció.
  4. A világjárványt követően a munkáltatók is kulcsfontosságú sikertényezőnek tartják a “jövőbiztos” képességek meglétét. A jelentés szerint a munkaadók 55%-a növelte az informatikai készségekre fordított befektetéseiket.
  5. „Nem volt kétségünk afelől, hogy a világjárványból kibontakozó trendek messzemenő és tartós hatással lesznek a munkahelyekre és a minősítésekre. Nyilvánvalóvá vált, hogy a távmunka és a tanulás itt marad, és ezzel együtt a szükséges készségek és bizonyítványok iránti igény, amelyek támogatják ezt az új munka- és tanulási módot. Ahogy a világjárvány utáni korszakba lépünk, éles valósággal szembesülünk: a tartós tehetséghiány, a távoli vagy hibrid munkarutinok normává váltak, és a munkaadók minden eddiginél kétségbeesettebben törekednek arra, hogy igazolt jelöltekkel pótolják a létfontosságú készséghiányokat.” Dr. Gates.

A jelentés teljes tartalmához kattintson ide.

A Szirtes Technologies Kft. hivatalos Microsoft oktatóközpontként, valamint hivatalos Pearson VUE és Certiport vizsgaközpontként szolgálja a tanulni vágyó feltörekvő ifijúságot, valamint a munkahelyüket megtartani kívánó idősebb generációt. Magas minőségben, gyakorlatorientált képzéseinkkel olyan ismeretekre tehetnek szert, mely a mindennapi munkájukhoz elengedhetetlen információkat és tapasztalatokat biztosít, valamint a nemzetközi minősítések megszerzésében is segítséget nyújt.

Vizsgaközpontunkban örömmel segítünk a vizsga voucher megvásárálásától, a vizsga letételéig a jelölteknek.

Keressenek minket bátran elérhetőségeinken: +36 1 999 6514 telefonszámon vagy az info@szirtes.com e-mail címen.

MS GOLD   MS Silver
     
Pearson VUE   Certiport

Forrás: Pearson VUE

Még nem érkezett hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!