Weboldalunk a működése során sütiket (cookie-kat) helyezhet el az Ön készülékén. Oldalunk látogatásával Ön belegyezik a sütik használatába.

Szolgáltatásaink

 

Hivatalos Microsoft partnerként jól ismerjük a gyártó termékeit, felhős megoldásait és ajánlásait. Ezeket az ismereteket felhasználva hatékonyan tudunk együttműködni és a megfelelő megoldásokat tudjuk szállítani partnereink számára.
 
Számos vállalat választása esett már ránk, hogy bekapcsoljanak minket az infrastruktúrájukkal kapcsolatos feladataikba. Úgy érezzük, hogy a bizalom továbbra is töretlen az irányunkba és erre építve kérnek fel minket újabb és újabb projektekkel kapcsolatban.
 
Közép- és nagyvállalati infrastruktúrákban is komoly tapasztalattal rendelkezünk, ahol szintén az aktuális módszertani működési sémák alapján végezzük a tevékenységeinket.
 
 
Szolgáltatás modellünket az alábbi módszertan szerint alakítottuk ki:
 
 
Elérhető erőforrásaink: 
 

 

  Minimum 15 éves gyakorlati projekt tapasztalattal, számos gyártói minősítéssel rendelkező, az adott témakört mélységében ismerő szakembereink a termék bevezetését megelőző koncepcionálás fázisától kezdődően képesek megtervezni, lekommunikálni és megvalósítani az új szoftverbevezetési, migrációs feladatokat. Az üzemeltetés támogatás során felmerülő egyedi igények kielégítését, extrém meghibásodások kivizsgálását és a megoldásszállítást is biztonsággal rájuk lehet bízni. Egyúttal képes a rendszermérnökök munkáinak szakmai koordinálására a megfelelő minőségi célok betartása érdekében.
     
 

A rábízott rendszerek avatott szakértője, aki minimum 5 éves projekt tapasztalatokon alapuló szakmai múlttal és az ehhez elengedhetetlen gyártói minősítésekkel is rendelkezik. A rendszerek teljes körű üzemeltetését képes ellátni, de komolyabb migrációs vagy termék bevezetési projektek során átfogó rendszertervezési ismeretekkel csak korlátozottan rendelkezik. A szükséges tervek alapján képes önállóan elvégezni a változáskezelési eljárásokat, a bevezetési vagy migrációs feladatokat.

Incidens esetén azonosítja a meghibásodott területet, szakértőként a lehető legrövidebb időn belül elhárítja azt, és ha szükséges, akkor problémaként kivizsgálja és dokumentálja az esetet és annak megoldását.

     
  Olyan üzemeltetés támogató szakember, aki a kliens és a szerver hálózat általános üzemeltetési feladatait képes önállóan ellátni.   A gyakran előforduló hibákat vagy melyekhez a korábbi eset kapcsán már készült tudáscikk, képes önállóan javítani és dokumentálni. Rendszerek tervezése és a tervek implementációja már nem feladata.
     

 

További szolgáltatásaink:    
    Erőforrás kihelyezés
     
 

Ügyfeleink részéről gyakran előforduló igény, hogy a saját szakember gárdájukat segítsük vagy egészítsük ki a szükséges szakmai területek kompetenciáival. Ezt jellemzően órakeret alapú felhasználási formában tesszük, melyet havi elszámolási konstrukcióban biztosítunk.

Az erőforráskihelyezést igyekszünk rugalmasan biztosítani partnereink felé, ami lehet teljes munkaidős vagy részmunkaidős részvétel is. Konkrétan meghatározott erőforrásigény szükséglet esetén, egyszerre akár több szakembert is tudunk biztosítani az elvégzendő feladatokra.

További lehetőség, hogy pl. egy teljes munkaidős erőforráskihelyezés esetén, akár kompetencia megosztással is tudunk szakembereket biztosítani (pl. 20 % architect, 80 % rendszermérnök).

A támogatást elsődlegesen távoli munkavégzéssel, de igény és jellegtől függően helyi jelenléttel is biztosítjuk. A felhasználói hibabejelentéseket, igényeket főként elektronikus levelezésen és telefonos csatornákon keresztül fogadjuk, melyekre igyekszünk a legrövidebb időn belül reagálni és a problémát/kérdést megoldani.

Szolgáltatásainkat általános munkaidőben (5/9 = Hétfőtől-Péntekig 8:30-tól 17:30-ig) biztosítjuk. Az ettől eltérő munkavégzés esetén felárat számítunk fel.

     
    Licencelési tanácsadás
 

Licencelési tanácsadás során segítünk Ügyfeleinknek kiválasztani a megfelelő felhős előfizetési formákat, csomagokat, mert egyre könnyebb elveszni a szoftvergyártók által kínált licenc konstrukciók erdejében.

Mennyiségi licenc? OEM? Dobozos termék? Felhő alapú szolgáltatások? De vajon melyik a legolcsóbb, melyik a rugalmasabb? Szakértőink a vállalkozások egyedi igényeihez igazodva segítenek kiválasztani a megfelelő licenceket.